Megszűnt a Regionális fejlesztési Tanács

A területrendezésről és a területfejlesztésről szóló új törvény szerint január elsejével a regionális fejlesztési tanácsok megszűntek, feladataikat pedig a megyei önkormányzatok veszik át. A Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács volt elnöke, Cser-Palkovics András és a regionális fejlesztési ügynökség leköszönő vezetője, Temesvári Balázs közös sajtótájékoztatón értékelte a tanács elmúlt évek tevékenységét.

A tanács működésének elmúlt 15 évében 6 elnök dolgozott a testület élén, 113 tanácsülést tartottak és majd 1300 határozatot hoztak. Cser-Palkovics András megköszönte mindenkinek a munkáját, aki részt vett a tanács tevékenységében. Mint mondta a fejlesztéspolitika jó irányba halad és működőképes lesz a rendszer, a Fejér Megyei Önkormányzat meg tud felelni a feladatnak. A megyei közgyűlés idei évi első, az új feladatkörrel foglalkozó üléséről itt olvashat.

Temesvári Balázs másfél éven keresztül látta el a fejlesztési ügynökség vezetését, mely idő alatt fejlődő pályára sikerült állni: kiemelte, hogy a kifizetési igénylések átfutási ideje a törvényben meghatározott idő alá csökkent a tavalyi évben. Mint mondta a legfontosabb feladat az, hogy minél hamarabb le kell kötni azt a forrásmennyiséget, melyet a regionális operatív program meghatározott 2013-ig. Vannak élő pályázatok jelenleg, amiket még idén jó lenne lekötni, hogy 2013-ban minél kevesebb forrás maradjon a rendszerben. 2010 óta számos sikeres fejlesztés történt, mind a régió infrastruktúrája, mind a turizmus területén. Ezeket az újításokat úgy kívánták véghezvinni, hogy közben a helyi értékek ne sérüljenek. Az, hogy a jövőben a fejlesztési ügynökségek állami tulajdonba kerülnek, az ügyvezető szerint jót fog tenni a területfejlesztésnek, hiszen várhatóan egyszerűsödik majd a rendszer.

A sajtótájékoztatón még egy bejelentés történt: Székesfehérvár Közgyűlése a csaknem 100%-ban önkormányzati tulajdonban lévő Széphő Zrt. élére Temesvári Balázst javasolta, majd a cég igazgatósága a döntéssel egyetértett.  Temesvári Balázs február elsejétől tölti be új hivatalát a Széphő Zrt-nél - eddig az időpontig marad a KDRFÜ ügyvezető igazgatója. Arról, hogy ki kerül jövő hónap első napjától a Közép Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség élére, már a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium dönt majd.

forrás: www.szekesfehervar.hu

 

       

 

Cser-Palkovics András

Székesfehérvár polgármestere

és országgyűlési képviselője