"Vissza a jövőbe!" - büntetett előéletűek tarsadalmi integrációját segítő program Fejér megyében
Büntetett előéletűek munkaerő-piaci és társadalmi integrálásának elősegítésére nyert pályázatot a SZITI Szociális Egyesület. A programban részt vesz Székesfehérvár Önkormányzata és a Fejér Megyei Kormányhivatal is. A projekt másfél éves, mely idő alatt olyan eszközöket és támogatás kínál, melyek segítségével a pártfogoltak könnyebben új életet tudnak kezdeni.
Európában már számos helyen működnek hasonló programok, mint amilyen Fejér megyében is indul. Célja a büntetés végrehajtása után interaktív utógondozásban részesíteni mindazokat, akik előéletük miatt jogi és erkölcsi hátrányba kerültek. A program során több szolgáltatással segítik a célcsoport képzettségét, munkára szocializáltságát és csökkentik a büntetett személyek és a társadalom közötti ellentéteket, illetve felelősségvállalásukat fokozzák. Ezáltal a bűnismétlés veszélyét is csökkenteni szeretnék. Az a cél melyet kitűztek csak úgy valósulhat meg, ha állami, önkormányzati, civil és égyházi szervezetek közösen fognak össze - emelete ki dr. Kunfalvai Zoltán a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálatának igazgatója. Hozzátette, amennyiben ez a modell értékű program sikerrel jár, annak országos követői is lehetnek.
A programban olyan személyek vehetnek részt, akik büntetőeljárás során joghátrányt szenvedtek, azonban pártfogó felügyelete mellett új lehetőséget kapnak. A bizalmat kapott frissen szabadultakat felügyelő pártfogókra bízzák, akikre hatalmas nagy felelősség hárul. Az utánkövetési idő 5 év. A pártfogók mellett a társadalom nagyobb mértékű segítségére is szükség van, hangsúlyozta Dr. Szabó Alíz, az Igazságügyi Hivatal vezetője.
A program másfél évig tart, az első évben 45 a második félévben 15 fő vehet részt rajta. Öcsi József, a projekt szakmai vezetője elmondta, minden fő egyéni fejlesztési tervet kap, melyben egyéni és csoportfoglalkozásokon vehetnék részt. A pályázatról fórumot is tartottak a Civil Központban, melyen részt vett Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere is, aki szerint, ha valaki letöltötte méltó büntetését fontos, hogy vissza tudjon integrálódni a társadalomba. Erre azonban csak akkor van esélye ha a társadalom megadja az esélyt és ha az egyén akarata is elég erős. Ez a program pontosan ezért jó, mert lehetőséget ad és ha már egy fő esetében sikerrel járnak már megérte - tette hozzá Cser-Palkovics András.
forrás: www.szekesfehervar.hu





