A Szociális Munka Napja alkalmából köszöntötték a segítőket

Székesfehérvár Önkormányzata ünnepséggel köszöntötte a szektorban dolgozókat a Szociális Munka Napja alkalmából. dr. Cser-Palkovics András polgármester köszönetet mondott a résztvevőknek azért, hogy az elesettek mindennapjait egész évben segítik. A rendezvényen Koska Györgynét is köszöntötték, az Egyesített Szociális Intézmény vezetője nemrég országos kitüntetésben részesült.

 

 


Dr. Dienesné Fluck Györgyi és dre. Cser-Palkovics András átadják az elimerést Koska Györgynének 

Minden évben megünneplik a Szociális Munka Napját Székesfehérváron, hogy felhívják a figyelmet a szakterületen dolgozók áldozatos és társadalmunk számára fontos munkájára. Idén a Hiemer-ház házasságkötő termében rendeztek ünnepi műsorral egybekötött összejövetelt a november 12-i jeles naphoz kapcsolódóan. A város Önkormányzata nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte a résztvevőket, majd üdvözlő gondolatival a fehérváriak háláját és tiszteletét tolmácsolta a szociális terület elhivatott szakembergárdája felé. Beszédében kiemelte, a szociális szektorban dolgozók olyan hivatást végeznek, amit csak elkötelezettséggel lehet folytatni. „Emberekkel foglalkozni a legnehezebb, egyben a legfelemelőbb dolog is az életben . Saját érzelmeiket, értékeiket kell átadnia a szociális területen dolgozóknak ahhoz, hogy a másik emberen segíthessenek.” - mondta Székesfehérvár polgármestere, aki az idei év fontos eredményének nevezte, hogy új szociális rendeletet alkotott az önkormányzat. „A szociális terület példát mutatott Székesfehérvárnak, a szakma különböző ágai képesek voltak jogalkotás tekintetében összefogni, a saját szakmai részérdekeiket félretéve.” - tette hozzá dr. Cser-Palkovics András.

A szerdai ünnepség adott alkalmat Koska Györgyné felköszöntésére is. Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere és Dr. Dienesné Fluck Györgyi tanácsnok mondott köszönetet a nyugdíjba vonuló szakembernek a szociális és idősellátási területen kifejtett, több évtizedes elhivatott, kiemelkedő és példaértékű munkájáért. Ezt a tevékenységet Székesfehérvár Önkormányzata 2009-ben szociális tanácsadói cím adományozásával ismerte el.

KÉPGALÉRIA


Forrás: www.szekesfehervar.hu

 

       

 

Dienesné Fluck Györgyi

Székesfehérvár tanácsnoka,

Ráchegy, a KÖFÉM lakótelep, a Búr-telep és Börgönd képviselője


 

szakterülete: szociális ügyek, nyugdíjasok helyzete

14. választókerület