A Közép-dunántúli Régióban is segítik a vállalkozások hatékonyságát

„Hatékony vállalkozásokért – vállalati tanácsadás a Közép-dunántúli Régióban” elnevezésű program nyitórendezvényt tartották a Vállalkozói Központ Közalapítványnál. Közel 400 millió forint értékű, az EU által biztosított forrás áll a vállalkozások rendelkezésére vissza nem térítendő támogatás formájában, tanácsadói szolgáltatás finanszírozására. A Vállalati Tanácsadás Program segítésével mikro-,kis- és középvállalkozások akár 4 millió forint összegű támogatást is nyerhetnek tanácsadói szolgáltatásokra.

 


 

Az uniós finanszírozással megvalósuló Vállalati Tanácsadási Program segítségével tanácsadói tevékenységhez kapcsolódó, vissza  nem térítendő támogatáshoz juthatnak a közép-dunántúli székhellyel rendelkező kis- és középvállalkozások. A nyitórendezvényen és az információs tréningen bemutatták a program főbb elemeit.
A régióban működő Vállalati Tanácsadás Program célja a mikro-, kis- és középvállalkozások sikeres működéséhez szükséges vállalkozói ismeretek fejlesztése, a vállalkozások irányításához, hatékonyabb működtetéséhez szükséges tudás széles körű elérhetőségének javítása. A fontos célok között szerepel az is, hogy a vállalkozás indításához és eredményes működtetéséhez szükséges információnyújtás, specifikus üzleti tanácsadás a már kiépült vállalkozásfejlesztési intézményrendszerre alapozva valósuljon meg. A vállalkozók 12 különböző, a vállalkozások menedzseléséhez szükséges területre vonatkozóan igényelhetik a díjak részbeni visszatérítését. Wolf László, a konzorciumvezetői szerepet betöltő OTP Bank vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy a teljes dunántúli térségben, valamint a Közép-magyarországi Régióban összesen kétmilliárd forint feletti pályázati forrás áll a vállalkozások rendelkezésére.

Égi Tamás alpolgármester a város nevében gratulált a nyertes konzorciumnak . „Külön öröm számunkra, hogy az OTP vezető szerepet tölthet be, hiszen a mai világban bármilyen jó ötlet megvalósulásához elengedhetetlen a biztos pénzügyi háttér.” - mondta Székesfehérvár alpolgármestere.


Forrás: www.szekesfehervar.hu

 

       

 

Égi Tamás

Székesfehérvár alpolgármestere, Városközpont, Belváros képviselője

 

szakterület: költségvetés, gazdasági ügyek

1. választókerület