Szűkös esztendőben is stabil működés
”A korábbiaknál is nehezebb év elé nézünk, de az önkormányzati szféra biztonságos működését Székesfehérváron nem fenyegeti veszély” – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján dr. Cser-Palkovics András. Székesfehérvár polgármestere a 2012-es városi költségvetési javaslat benyújtását követően elmondta, hogy előterjesztőként felelősséget vállal az önkormányzat, az intézmények és a közszolgáltatások stabil működéséért.
Ha mindig a költségvetési javaslat lett volna a legfontosabb dokumentum, akkor nem ilyen nehéz év elé néznénk és jobb helyzetben lennénk – mondta a költségvetés benyújtása előtt a város polgármestere, dr. Cser-Palkovics András, jelezve azt is, hogy ennek a rendkívül fontos lépésnek a jövőben is, minden tekinrtetben meg kívánja majd adni a rangját.
A város működtetésén túl, folytatódnak a kiemelt fejlesztések is: a csatornázás, az útfelújítások a Saára Gyula-program keretében, illetve a Fő utca felújítása. Továbbra is prioritást élvez a hitelállomány csökkentése, valamint a bölcsődei és óvodai kapacitás bővítése. A két hónapos előkészítési és egyeztetési folyamatot követően jövő heti ülésén dönt a költségvetésről Székesfehérvár Önkormányzata.
Dr. Cser-Palkovics András szerint 2012-ben a korábbi éveknél is nehezebb körülmények között kell működnie Székesfehérvár Önkormányzatának: a nemzetközi gazdasági nehézségek, az új önkormányzati rendszer miatti átalakulások, illetve a megváltozott banki hitelezési gyakorlat minden eddiginél hatékonyabb gazdálkodásra kényszeríti a várost. A fehérvári gazdasági élet újraindult fejlődése és a munkanélküliség csökkenése miatt a saját bevételek emelkednek, így a biztonságos működés szerencsére nincs veszélyben, de igen takarékos év elé néz a teljes önkormányzati szféra. Sajnos tavaly sem tudott már a város olyan kötvényt kibocsátani, amit szeretett volna, de a polgármester hangsúlyozta, hogy 2012-ben is tervez az önkormányzat - továbbra is csökkenő adósság mellett - kötvénykibocsátást,
A változó jogszabályi környezet, valamint az állami-önkormányzati szféra működésével kapcsolatos hazai és nemzetközi elvárások sok területen okozhatnak bizonytalanságot év közben, a város ezért a szokásosnál nagyobb általános és céltartalékot képez, hogy a váratlan helyzetek is kezelhetők legyenek.
A költségvetés főösszegének közel tíz százalékát teszi ki az éves adósságszolgálat, amivel a korábbi önkormányzati ciklusok gazdálkodása terheli a várost. „A korábban felvett hitelek közel 2,8 milliárdos idei törlesztése fejenként kb. huszonnyolcezer forintjába kerül valamennyi fehérvári polgárnak – és ez még évekig így lesz.” – fogalmazott a város polgármestere.
Ilyen körülmények között komoly eredménynek számít, hogy a megkezdett és tervbe vett fejlesztéseket folytatni tudja az önkormányzat: tovább épül a csatornahálózat, folytatódik az útfelújítás a Saára Gyula-programban meghirdetett céloknak megfelelően, és végre elkezdődik a Fő utca felújítása is. Kis lépésekben, de tovább bővül a bölcsődei és óvodai férőhelyek száma, folytatódik az orvosi rendelők felújítása.
Dr. Cser-Palkovics András reméli, hogy az elmúlt évhez hasonlóan az idén is széles támogatást élvez majd a Közgyűlésben a költségvetési rendelet. A város vezetése az előkészítés során ennek érdekében mindent megtett, a kormánypárti és ellenzéki képviselők több alkalommal is betekintést nyertek az előkészítés folyamatába, a szakbizottságok pedig a jövő héten alakítják ki álláspontjukat a tervezettel kapcsolatban. "A költségvetés tervezésekor célunk volt, hogy ugyanazt az egyeztetést folytassuk le, amit a 2011-es költségvetés előtt. Kivétel nélkül minden önkormányzati képviselő, a javaslat minden sorát megismerhette. Bízom abban, hogy idén is egyhangú döntéssel fogadja majd el a költségvetést a jövő heti Közgyűlés" – emelte ki Cser-Palkovics András.

Dr. Cser-Palkovics András polgármester végül átadta a város jegyzőjének, dr. Bóka Viktornak a költségvetési javaslatot, aki megindította a sokszorosítást, és futárpostával még csütörtökön minden önkormányzati képviselőhöz eljutott az anyag.
Égi Tamás alpolgármester arról beszélt a sajtónyilvános eseményen, hogy az önkormányzat feladatai adottak, azonban egy teljesen változó környezetben kell a városnak egy stabil költségvetést biztosítani és új szemlélettel kellett mindenkinek hozzáállni a tervezéshez. Mint mondta Székesfehérvár pénzügyi tartalékkal tud a „változó világba menni”. Kiemelte, hogy bármi is történik, ha nulla forintnyi banki forrást kap a város, akkor is meg tudunk felelni a tervezett feladatainknak, hiszen megfelelő mennyiségű tartalékkal rendelkezünk.
Prezentáció a költségvetésről.
A költségvetési előterjesztés.
A költségvetési rendelet-tervezet.
A költségvetés táblázatos melléklete.
Forrás: www.okkfehervar.hu





