Közlemény a hulladékszállítási díjról
Mészáros Attila közleményben válaszolt Szigli István ellenzéki képviselő csütörtöki nyilatkozatára, melyben a hulladékszállítás díjemelkedésével kapcsolatban fejtette ki véleményét. A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint Szigli István és a vele együtt nyilatkozó lakásszövetkezeti elnök közösségeik jól felkészült képviselőiként tisztában vannak vele, hogy az új hulladékgazdálkodási törvény szükségessé teheti a szolgáltatási díjak felülvizsgálatát. Mészáros Attila szerint Székesfehérvár Önkormányzata – ha a jogszabályok lehetővé teszik – természetesen azonnal napirendre tűzi a hulladékszállítási díjak kérdését. Addig azonban az előző városvezetés által kötött megállapodások alapján kényszerpályán mozog a város, a decemberben elfogadott díjakkal.
Mészáros Attila frakcióvezető-helyettes közleményében arról is szólt, hogy a decemberi áremelés már nagyon régen, az előző önkormányzati ciklusban eldőlt. A jelenlegi városvezetés annyit tehet, hogy a városra kényszerített áremelést nem egyszerre, hanem kisebb lépésekben teszi meg, ezzel enyhítve a fehérváriakat sújtó terheket. A díj az emelést követően is az országos átlag alatt maradt, az országos átlagot jelentősen meghaladó és a díjemeléssel párhuzamosan tovább emelkedő szolgáltatási színvonal mellett. „Ha a hulladékgazdálkodási jogszabályok változása nyomán lehetőségünk lesz a szolgáltatás díjait csökkenteni, természetesen azonnal megvizsgáljuk a kérdést. A Fidesz azt szeretné, ha a hulladékszállítás díját sem kellene emelni, hiszen a távhődíjak változatlanságát már sikerült elérnünk: 2012-ben nem emelkedett a szolgáltatás ára.” – foglalta össze pártja törekvéseit a Fidesz frakcióvezető-helyettese.





