12-éig tart a gyűjtés az Alba Plazában
Mint egy korábbi hírben is megjelent, plédeket és takarókat kér a Kríziskezelő Központ a közterületeken élő hajléktalanok további ellátására. De ugyanígy szükségük van ezekre, illetve alapvető ruházatra és élelmiszerekre sok rászoruló magányosan élő idősnek, esetleg szűkölködő családnak, akiket a Vöröskereszt vagy más szervezet gondoz, lát el. A város 100 takarót ajánlott fel, erről is beszélt Róth Péter alpolgármester a helyszínen.
A MikulásGyár és a Magyar Vöröskereszt önkéntesei 12-éig várják az adományokat a plazában, ahol - mint Almási Márta marketing vezető kiemelte - mindig is odafigyeltek a közösségi célok támogatására.
Több más - budapesti és vidéki - plaza mellett ezért csatlakoztak ők is a rendkívüli hideg miatt meghirdetett akcióhoz, sőt egyik, használaton kívüli helyiségüket - egyeztetés után - átengedik nappali melegedő helynek. Örömmel látják, hogy a város, a Vöröskereszt, a Sapa Fehérvár AV19 csapata - és remélhetően a polgárok is - készségesen támogatják a gyűjtést.
Róth Péter alpolgármester elmondta, hogy a Kríziskezelő Központ felhívását nyomban meghallották és fontosnak ítélték a város vezetői, ezért is ajánlották fel a jelentős mennyiségű plédet a rászorulók ellátására. A fagyos hetekből az előrejelzések szerint van még hátra - mondta -, így bizonyára nem csak a plédeknek, hanem az egyéb segítségnek is helye lesz, kéri tehát a fehérváriakat, hogy a szerencsésebbek támogassák alapélelmiszerekkel, használható meleg ruházattal, további takarókkal azokat, akik sajnos rászorulnak erre. De talán mindennél fontosabb - fejezte be -, hogy figyeljünk egymásra, a járókelők az utcán élőkre, a szomszédok az egyedül vagy elszigetelten lakókra. Ne engedjük, hogy a közömbösség szedjen áldozatokat akkor, amikor megelőzhető lenne a nagyobb baj. Végül megköszönte az Alba Plazának a valóban következetes segítséget, amit minden ilyen alkalommal nyújt a közösségi megmozdulásokhoz.

Végezetül Sólyomvári Beatrix, a megyei Vöröskereszt igazgatói asszisztense beszélt, megköszönve a rászorulók nevében - akik nem csupán hajléktalanok, hanem rossz körülmények közt, magukra utaltan, esetleg mindenkitől távol élő magányosok, vagy akár szerencsétlen sorsú családok, átmeneti szálláson élők is lehetnek - a reménybeli adományokat. Ők - mint mondta - szükség esetén nem csupán gyűjtik és szétosztják, hanem akár ki is szállítják majd az adományokat. Ő is megköszönte a bevásárlóközpont támogatását, valamint a jégkorongcsapat példás hozzáállását a felhíváshoz.
A felajánlásokat naponta 10-20 h közt várják és gyűjtik a MikulásGyár helyszínén.





