Tájékoztató fórumot tartottak a civil szervezeteknek az idei költségvetésről
Tájékoztató fórumra várták a civil szervezetek képviselőit a Fehérvári Civil Központba, ahol Róth Péter alpolgármester a Polgármesteri Hivatal Civil, Ifjúsági és Sportirodájával közösen ismertette a város ezévi költségvetésének vonatkozó részeit.
Mindenek előtt - Farnady Judit jóvoltából - az eltávozott Bükiné Törő Ágnesről emlékeztek meg az összegyűlt civilek, majd Róth Péter kapott szót.
A 2012-es költségvetésben a tavalyihoz képest - tényleges kifizetésben - mintegy 9 millió forinttal kevesebb forrás jut a civil szervezeteknek - mondta -, a képviselői keret viszont a duplájára nőtt, minden egyes önkormányzati képviselőnek körzetenként 2-2 millió forint áll rendelkezésére a helyi civil szerveződések erősítésére.
Róth Péter hozzátette, hogy bár az idei költségvetésben kevesebb jut a civil szervezeteknek, ez kisebb mértékű csökkenés, mint amire számítottak. Sőt, tulajdonképpen ha a szervezetek által díjmentesen használt helyiségek elmaradó bérleti díját is figyelembe vesszük (ami viszont nőtt volna), a 2012-es keret magasabb, mint a tavalyi.
Ezt követően ismertette a megújult önkormányzati támogatási rendeletet, amely szerint az év során a Közgyűlés saját hatáskörben - elsősorban a szociális vagy egyéb közszolgáltatást is végzők javára - 30 millió forintról dönt, ezen túl ütemezetten - a költségvetés mellékletében közzétett módon -, pályázati eljárás keretében döntenek a Társadalmi Felelősségvállalási Alapban lévő mintegy 20 millió forintról.
Az alpolgármester a fórumon ismertette az ütemtervet és a témákat is, amelyekkel kapcsolatban pályázatot írnak ki az idei évben a civil szervezetek számára. Márciusban például nyári táborok szervezése és fogyasztóvédelem témakörben pályázhatnak a civilek, áprilisban és májusban pedig a környezetvédelem, illetve a történelmi hagyományok ápolása lesz a középpontban. Júniusban gyermek és ifjúságvédelmi programokra lesznek pályázati források (de kifejezetten nem táboroztatásra), szeptemberben pedig az esélyegyenlőség témakörében hirdetnek pályázati kiírást. Róth Péter alpolgármester kiemelte azt is, hogy a helyi civil szervezetek bátran fordulhatnak az önkormányzati képviselőkhöz, mivel a képviselői keretek összege idén megduplázódott, így körzetenként 2-2 millió forint juthat a helyi közösségek, civil szerveződések erősítésére. Annál inkább is élniük kellene ezzel a forrással, mert - az ingyenes "bérbe adáson" túl - működési támogatásra ez évben nem lesz lehetőség, legfeljebb a novemberre megmaradó esetleges maradványból. A polgármesteri keret a tavalyi évhez hasonlóan idén is 29 millió forint lesz.
Az alpolgármesteri tájékoztatót követően Juhász László civil tanácsnok ismertette elképzeléseit a résztvevő szervezetek képviselőivel, és felhívta a figyelmüket arra, hogy amennyiben tanácstalanok lehetőségeiket illetően, vagy szervezetük mellett lobbiznának, elsősorban a területi képviselőjüket keressék meg, illetve a szervezet tevékenységi területéért felelős városi btanácsnokot.
Végezetül a pályázással és az adminisztrációval kapcsolatos változásokról és formai követelményekről, illetve a felmerült egyéb kérdésekről fórum jelleggel beszélgettek a megjelentek.
Forrás: www.szekesfehervar.hu





