Önkéntes munkával újul meg a Lehel utca és a Budai út kereszteződésében található emlékkereszt

Deák LajosnéA Lehet utca és a Budai út kereszteződésében található római katolikus kereszt felújítására és a környék rendbetételére vállalkoztak önkéntes munka felajánlásával a környéken élő polgárok. Deák Lajosné, a 11-es számú választókörzet önkormányzati képviselője elmondta, hogy november 18-án lesz a Zsolt utcai katolikus templom búcsúja, addigra szeretnének elkészülni a munkálatokkal.


Az önkéntesek rendbeteszik és lefestik az emlékkeresztet körülvevő kerítést, a kereszt körül pedig kis parkot is kialakítanak a Városgondnokság munkatársainak segítségével. Deák Lajosné elmondta, hogy a rekonstrukciót a körzetben élő két vállalkozó is támogatja építőanyaggal és élőmunkával.

(balra) Viza Attila és Deák LajosnéAz önkéntes munkában részt vesz Viza Attila, Székesfehérvár környezetvédelmi tanácsnoka és a Palotaváros önkormányzati képviselője is, aki elmondta, hogy személyes érintettség miatt - a kereszt állítójának, Fister Jánosnak ükunokájaként - segít a rekonstrukcióban. Az emlékkeresztet 1894-ben emelte Isten dicsőségére a Fister család, akinek a földjei itt terültek el: ez volt a XIX. század végén a város határa.

Forrás: www.szekesfehervar.hu

 

       

 

Viza Attila

Székesfehérvár tanácsnoka,

Palotaváros képviselője

 

szakterület: környezetvédelem

8. választkerület