45 éve alakult a Fejér Megyei Honvéd Nyugállományúak Klubja
Szombaton délután 45. évfordulóját ünnepelte a Fejér Megyei Honvéd Nyugállományúak Székesfehérvári klubja. A tagok átlagéletkora ugyan a 80-hoz közelít, a klub tevékenységeivel fontos résztvevője a fehérvári társadalmi életnek. A 45. évfordulón több magasrangú katonatiszt is részt vett, továbbá jelen volt Róth Péter, alpolgármester és Vargha Tamás, a Fejér megyei közgyűlés elnöke is.
A klub feladata, hogy ápolja és erősítse a Magyar Honvédséghez tartozás érzését, ápolja a hadicselekmények során elhunyt katonák emlékét, és őrizze a nemzeti és katonai hagyományokat. Rendszeresen részt vesznek a hazafias, honvédelmi nevelőmunkában, és hagyományőrzésben is.
Az évforduló ünnepén Róth Péter okleveleket adott át a klubért végzett munka elismeréseképp Halmosi Jánosnénak, özv. Gruming Ferencnének és a klub Nőszirom Énekkarának. Az alpolgármester köszöntőjében elmondta, hogy ez a közösség - tagjainak volt hivatása folytán - olyan értékeket tett a magáévá és képvisel ma is, amelyeket mindenki nagyra becsül. Soraikban erős az összetartozás, a szolidaritás érzése, a fegyelem és a kitartás, mindez pedig közösségi munkájukban is megmutatkozik. Céljaikban - a hazafiasság érzésének erősítésében a társadalomban, a honvédség megbecsülésének fokozásában, emlékhelyeik és hagyományaik ápolásában - határozottak és következetesek. Székesfehérvár városa a maga – sajnos korlátozott – lehetőségeivel ezeket a célokat a jövőben is igyekszik majd segíteni - biztosította az ünneplóket Róth Péter, erőt és jó egészséget kívánva nekik.

Forrás: www.szekesfehervar.hu





